Négy év várakozás és némi halasztás után, végre rátehetjük a mancsunkat kedvenc Super shotgununkra, a Doom Eternal ugyanis megjelent, és simán rálapátol némi démonbelsõséget az elõzõ epizódra!

Aki ismeri, esetleg kedveli a mûfajteremtõ szériát, annak nem lesz új információ, hogy a Doom távolról sem a buta zúzásról szól. Ha így lenne, akkor ezúttal is az elmúlt pár év Call of Duty kampányából kapnánk egyet, ahol a stáblistáig egy folyosón lépdelve lõdözzük le a terroristákat. A 2016-os Doom ennél jóval többet várt el a játékosoktól, az Eternal pedig képes volt új szintre emelni a kihívást. Bizony nagyon ott kell lennünk fejben, ha túl akarjuk élni a démoni hordák támadásait, de lássuk csak, hogy mit is tartogat nekünk az új apokalipszis.

Az elõzõ rész óta szó szerint elszabadult a pokol, az alvilági invázió jóformán az utolsó emberig eltörölte a Föld lakosságát, míg mi pedig egyfajta ûrpalotában készültünk a második menetre.  A Marsbázis helyett tehát most a felismerésig lerombolt anyabolygónkon zajlik a harc, a még tágasabb tereken pedig még több, és még kiállhatatlanabb lények törnek majd az életünkre, természetesen a mi legnagyobb örömünkre. Az elsõ dolog, ami feltûnhet, hogy kifogyhatatlan pisztolyunknak lõttek, a lõszer és élet menedzselése pedig sokkal nagyobb szerepet kap, fõleg komolyabb nehézségi szinteken. Kezdéskor alig egy maréknyi muníciót vihetünk magunkkal, így folyamatosan oda kell figyelnünk mennyit lõhetünk még, és szitkozódhatunk minden elhibázott lövésnél. Természetesen ezúttal is ellensúlyozhatjuk a fogyasztást, így a láncfûrésszel kettévágott amorf testek ezúttal is egy adag töltényt hánynak elénk, a Glory kill pedig továbbra is HP pontokat. Viszonylag korán megkapjuk a lángszórónkat is, ami a motorfûrésszel ellentétben nem okoz instant halált, viszont az ellenfelekrõl lepörkölt darabokat begyûjthetõ páncéldarabokra konvertálja. Ez igen!

Az újdonságok sora itt még nem áll meg, hiszen a pörzsölõ mellé egy gránátvetõ is jár, így a játék elsõ szakaszában számíthatunk rá, hogy összeakadnak majd az ujjaink, mikor démonokkal az arcunkban próbáljuk megtalálni az éppen szükséges támadás gombját. Mielõtt harcba indulunk legyünk kipihentek, higgadtak és fókuszáltak, különben egy Ultra Violence szintû nehézségi fokozaton hamar a lávába harapunk. A kulcs a precizitás, helyezkedés, a környezet felmérése, és a fegyvereink megfelelõ kombinálása. Mivel bizonyos démonoknak már gyengepontjai is vannak, egy jól irányzott, vagy megfelelõen idõzített lövéssel kivonhatjuk õket a forgalomból! Lesz mit megjegyezni, ugyanis a képességeinket, felszerelésünket és mozgásunkat is fejleszthetjük, fegyvereink alternatív támadásai egyre hatékonyabbak lehetnek, míg mi gyorsabbak és kitartóbbak lehetünk. Mindenre jut valami fejlesztés, így nem fogjuk azt érezni, hogy a fejlesztõk csak behajigáltak egy rakás opciót, hogy legyen mire mutogatni munka címén. Ezekre szükségünk is lesz, mert ellenfeleink többen vannak, és agresszívabbak, mint valaha. Néhány igen ellenszenves rohadék is elõmászott a pokol bugyraiból, elég csak a levakarhatatlanul felénk kígyózó Whiplast, vagy a hat féle démont megidézni képes Arch-Vilet említeni, a Doom Hunter és egyéb finomságok legyenek csak meglepetések.

Ahogy azt a promóciós anyagokból is láthattuk, a Doom Slayerre keresztelt megállíthatatlan hõs köré eszméletlen kultusz épült mióta 2016-ban újra puskát ragadott. Ez a Doom Eternalban csúcsosodik ki, ahol a történet szerint is legenda vagyunk, miközben a játék lépten nyomon tartogat valami kikacsintást a rajongóknak, tulajdonképpen ennek a panteonja erõdünk, a Fortress of Doom is. Meglepõen tágasra sikerült bázisunk nem csak a küldetések közötti átvezetésre szolgál, hiszen a pályákon elrejtett meglepetés szobrocskák itt kerülnek kiállításra, egyéb más extrákkal együtt. Extrából és gyûjtögetni valóból nem lesz hiányunk, skinek, zenék és fanservice minden mennyiségben, hajónkon még egy retro PC-t is találunk, ahol a klasszikus ’93-as elsõ résszel játszhatunk. Szándékosan nem mentem bele olyan részletekbe, mint a történet. Az Eternal már az elõzetesekben is éreztette velünk, hogy itt egy picit többet kapunk majd néhány elszórt szövegtekercsnél, vagy hangfelvételnél. Ezek persze most is itt lesznek, és érdemes is elolvasni õket, de ezúttal karakterünket külsõ szemszögbõl ábrázoló átvezetõket is kapunk, melybõl megismerhetjük a Föld pokollá változtatásáért felelõs oldalak motivációját, és az öreg Doom Slayer múltjáról is több részletet ismerhetünk meg. Kicsit szokatlan lesz, de aki az átvezetõkre panaszkodik, az emlékezzen vissza, hogy a kivégzési animációk miatt is mennyien mérgelõdtek annak idején. Bõven lesz módunk izzadni a harcok közben, a hosszabb szakaszok között elfér egy kis tárgyalás.

Még érdemes kitérni a gépigényre. Az id Tech 7 motor fantasztikus látványt nyújt, a helyszínek tágasabbak, részletgazdagabbak és változatosabbak lesznek, és RTX támogatás nélkül is lenyûgözõ jeleneteket eredményeznek. Bár a fejlesztõk állítása szerint a játék akár 1000 képkockát is képes nekünk legyártani másodpercenként, azért azért ezt még ne várjuk el tõle, az átlag fps még jó pár évig biztosan nem fenyegeti ezt a határt. Bár elvileg alapból VULKAN API támogatással fut a játék, sajnos 2016-óta érezhetõen megnõtt a gépigény, ami persze indokolt is. Aki annak idején gyengébb gépen is High beállítások mellett élvezte a 60+ fps-t, az most lehet, hogy csalódni fog. Azonban ha nem egy feledés homályába tartó processzorral és videokártyával próbálkozunk, semmi gondunk nem lesz, a játék nagyszerûen fut, és nagyszerûen is néz ki. A lényeg, hogy legalább egy elsõ generációs Ryzen legyen a gépben, mert pl. egy negyedik generációs Intel már nem boldogul olyan jól a démoni seregekkel, mint a 2016-os rész tette. Az ajánlott minimum VGA egy 1050Ti vagy 1650, AMD részrõl pedig érdemes legalább egy RX470-essel próbálkozni, és nem árt, ha minél több VRAM dolgozik a kártya fedélzetén. Akinek ennél komolyabb felszerelése van, valószínûleg nem fog gondot okozni a látvány és a sebesség összehangolása.

Azt kell mondjuk, hogy minden percet megért a várakozás, az elõzõ epizód minõségi alapjaira pont annyi átgondoltsággal építkeztek, hogy a visszatérés öröme és az újdonság varázsa egyaránt érvényesül. Még több vér, még durvább kivégzések, még látványosabb akciók, még nehezebb harcok, még trükkösebb pályák, még több story, ráadásul ügyességi elemek is színesítik a játékmenetet, belsõ nézetes platforming formájában. Ezt ugyan nem láttuk elõre, de ha ráérzünk az irányítás ritmusára, egészen jól beleillik majd az összképbe. Aki félt, hogy a Bethesda gondozásában ezúttal valami felemás, ötlettelen rókabõr érkezik, az megnyugodhat, a közönség és a sajtó elragadtatása teljesen jogos. Hugo Martin és csapata megérdemli a dicséretet, a Doom Eternal egy pörgõs, taktikus agymunka és ügyességi játék, egy kegyetlen és vérgõzõs akciójáték álarca mögött. Ami a játékidõt illeti, az elõzõ részben is 13 pályát járhattunk be, azonban a végigjátszás msot még hosszabbra nyúlhat, így ügyességünktõl és felfedezõkedvünktõl függõen 16-20 órával érdemes számolni. A nagy egészre természetesen Mick Gordon indusztriális hangulatú muzsikája teszi fel a koronát, mely súlyos gitárhangzásával és baljósan lüktetõ ritmusaival, mindig gondoskodik a megfelelõ adrenalinszintünkrõl.

Aki lemaradt volna az elõrendelésrõl, Steamen és a Bethesda áruházában egyaránt 60€-ért, vagyis nagyjából 21 000 Ft-ért bújhat Doom Slayer páncáljába.