Újragondolt harcrendszerrel és nehezen feloldható tartalmakkal támad a Mortal Kombat 11

A sorozat történetének legsikeresebb nyitását produkálta a NetherRealm verekedős játéka, és a legtöbb értékelés is pozitív, ám a játékosok érzelmei mégis vegyesek

Messze van már 1992, arcade játékgépeket is maximum rendezvényeken, vagy egy két retro szórakozóhelyen látunk. Az első Mortal Kombat ezeknek a pénzbedobós automatáknak a sztárja volt, és csak ezután költözött otthonra szánt eszközökbe, hatása pedig szinte leírhatatlan volt. A Mortal Kombat korábban soha nem látott brutalitással töltötte meg a verekedős játékok műfaját, ez pedig a mainál jóval naivabb kilencvenes években hamar túltöltötte, a társadalom tűrőképességét szimbolizáló képzeletbeli poharat. A bőséges vér és a polgárpukkasztó kivégzések minden esetre garantálták, hogy a sorozat a figyelem középpontjába kerüljön és ott is maradjon, útját heves viták kísérték, több országban betiltották, vagy csak erősen cenzúrázva adták ki, és nélküle a korhatár-besorolás sem született volna meg olyan korán. A játék, amit eredetileg Van Damme figurája köré épített volna, végül nagyobb hatást váltott ki, mint azt bárki remélte, hiszen még a politika is fel tudta használni amolyan vörös posztóként. Ha például iskolai erőszak történik, az események valódi hátterének vizsgálata helyett mindig könnyebb démonizálni egy korhatáros videojátékot, hiszen a tájékozatlanabb generációk rávetíthetik dühüket és félelmeiket. Ám a játék által generált hatás sokkal több hullámból (vagy inkább hullából) állt, hiszen nem csak véres, de rendkívül gyors, realisztikus és stílusos is volt, ezzel pedig azonnal klasszikussá vált mindenki számára, akinek legalább egy ötvenese volt, amit egy játékautomatába hajíthatott.

A klasszikus kétdimenziós epizódok után elkezdett kifulladni a sorozat, ám hosszas pihenő után a NetherRealm csapata 2011-ben újra életre hívta. Az új generációs Mortal Kombat első példánya a legnépszerűbb karaktereket vonultatta fel, látványosabb, brutálisabb és változatosabb formában, mint valaha. Az egyértelmű közönségsiker, és a számos szakmai díj után kétségtelennek tűnt, hogy a NetherRealm csapata jó gondját viseli majd a szériának. Ezt támasztotta alá a 2015-ös folytatás, ami bár kevesebb játszható karakterrel indított, viszont még szebb volt, és érdekes újításokat is magával hozott. Most végre lejárt az elmúlt hónapok végtelennek tűnő promóciós hadjárata, és végre rátehettük a kezünket az új epizódra. Azt senki nem vitatja, hogy a játék legélvezetesebb pontja, egymás fejének bucira püfölése, ugyanakkor a felbukkanó szereplők köré kiépült rajongói teóriák már az első epizódok megjelenésére is hatást gyakoroltak, többek között így kerülhetett a játékba egyik-másik játszható karakter is. A többnyire csak MK9-ként emlegetett 2011-es epizód már nagyobb hangsúlyt fektetett a történetre, és B kategóriás filmeket idéző átvezetőkkel építette fel a harcosai hátterét vagy motivációját. Nincs ez másként most sem, sőt, a korábbiaknál látványosabb és humorosabb formában szórakozhatjuk végig, hogy miért is kell újra véres pempővé zúznunk akárkit, aki épp szembe jön velünk.

Ahogy az már lenni szokott, Raiden rendületlenül védelmezi dimenziónkat, ám az előző rész végén olyannyira belejött Shinnok kínzásába, hogy ezzel magára vonja egy sokkal nagyobb hatalmú ellenfél figyelmét. Ő lesz Kronika, aki úgy véli, hogy Raiden nélkül jobb lenne a világ, ám a villámisten kitörlése az időből, még neki sem megy egy csettintésre. Első lépésként jól összekuszálja hát az idővonalakat, így nem csak a terveit támogató gonosz csatlósok lépnek színre, de számos főhős fiatalabb énje is a képbe kerül. Az új felállás nem feltétlenül mélyebb mint amiket az előző részekben láthattunk, de furcsa is lenne ezt számon kérni egy kibelezésre épülő játéktól. A  egészen szórakoztató pillanatokat is tartogat, az őszülő halántékú Johnny Cage közös jelenetei fiatal és piperkőc énjével például egészen pihentre sikerültek, de természetesen kiváló alkalom nyílik arra is, hogy egyes szereplők saját magukat verjék laposra, hogy a kegyetlen csonkítás után egy huszárvágással egymás oldalán küzdjenek tovább. Összesen 25 játszható karaktert kapunk, ám az örömünk nem feltétlenül lesz felhőtlen. Bármilyen érdekesek is legyenek az új szereplők, számos klasszikusnak számító, vagy az előző részekben bevezetett arcot hiányolni fogunk, ráadásul kifejezetten idegesítő, hogy ellenfélként felbukkan többek között Cyrax vagy Sektor, és Sheeva is feltűnik pár mondat erejéig,  de irányítani egyiket sem fogjuk. Nekem kifejezetten fájó volt Smoke hiánya, de egyelőre elfelejthetjük Reptile-t, vagy a Goro, Motaro vagy Kintaro kaliberű behemótokat is. Lesz helyettük Cetrion, aki az ősi istenek egyike és különféle természeti elemeket irányít; Kollektor, aki hat kézzel és különféle eszközökkel támad; Geras, aki hasonlóan Kronikához, képes manipulálni az időt; és visszatért Frost, aki Sub Zeroval versenyezhet jégszoborfaragásban. Az újak képességei érdekesek, és feldobják a játékot, ugyanakkor nem feltétlenül ellensúlyozzák a kihagyott figurák hiányát. Természetesen nem maradunk fizetős DLC-k nélkül sem, Shao Kahn például nem lesz felldható játékbeli teljesítménnyel, de Shang Tsung is csak valós valuta ellenében válik majd elérhetővé. Nem vagyok híve a játékok megcsonkításának, és továbbra is bicskanyitogatónak tartom, ha közel húszezer Forintos kifizetése után a kivágott tartalmak árusításával cukkolják a játékosokat. Még akkor sem, ha a későbbiekben elérhetővé tesznek olyan közönségkedvenceket, akiknek alapból is jó helye lett volna a palettán.

Az új epizódok sajátossága, hogy valamelyest mindig csavarnak a korábbi játékmeneten, és nincs ez másként most sem. A módosítások számos ponton érintik a harcot, de pont annyira, hogy az átlag játékosnak ne okozzanak komoly fejtörést, míg a profik számára egészen új taktikai lehetőségek nyílnak meg, ez pedig kétségtelenül dicséretes. Az irányítás precízebbnek, a játékmenet pedig folyékonyabbnak hat; a mozdulatok polírozottabbak, az animációk részletesebbek lettek, a vizualitás pedig kétségtelenül a legszebb amit eddig láthattunk. Utóbbi azért érdekes, mert a játék alatt továbbra is az Unreal Engine 3-as változata dolgozik, ami a 2008-as Mortal Kombat vs DC Universe óta látja el a sorozatot. Persze a motor rengeteg módosításon esett át az évek alatt, és minden alkalommal jól érzékelhető a fejlődés, legyen szó a karaktermodellekről, a környezetről, vagy az effektek minőségéről. Ezúttal talán az arcanimáció kapta a legszembetűnőbb újítást, ami sokat dob a közeli felvételeken, de legfőképpen az átvezető jelenetek élvezhetőségén. A reboot legizgalmasabb elemét X-Ray néven illetett speciális funkció adta, ami karakterenként eltérő, de természetesen a végletekig gyomorforgató harci kombókkal segített ellenfelünk erejének drasztikus lecsökkentésében. Ezzel együtt került átdolgozásra az egész taktikai rendszer, így ez a támadás mostantól Fatal Blow néven szerepel, egy meccs alatt maximum egyszer használhatjuk fel, használatához pedig nem kell más, mint hogy életünk 30% alá zuhanjon. Az X-Ray másik fele a Krushing Blow, ami szintén egy belassított testroppantást tesz lehetővé, ám ez jóval rövidebb ideig tart, és kisebb sebzéssel is jár. Aktiválásához bizonyos speciális mozdulatok, illetve támadások szükségesek, az előfeltétele pedig, első sorban néhány ügyesen kivitelezett hárítás kivitelezése. Ha rendelkezésünkre áll a szükséges energia, bevethetjük az adott trükköt, ám az erre alkalmas támadások esetében is csak egyszer használatos a sebzési bónusz, így ha legközelebb ugyanolyan csapást viszünk be, extra sebzést már nem okozunk vele. Érkezett egyfajta fejlődési rendszer is, ám nem vagyok benne biztos, hogy ez mindenkinek tetszeni fog. Karaktereink mindegyike birtokolhat 3 eszközt, amiből összesen 30 féle lesz elérhető. Ezek alapvetően nem járnak bónusszal, ugyanakkor fejlődhetnek, darabonként szintén 3 szinttel, így növelhetjük sebzésünket, vagy ellenállóbbak lehetünk bizonyos támadásokkal szemben, így lehetőségünk lesz egyedi harcosok kialakítására. A szánk akkor kezd el lefelé görbülni, amikor rájövünk, hogy már a szükséges pontok elnyerése sem lesz könnyű menet. Ha gazdagodni szeretnénk, a különleges tornyok teljesítésén túl, bámulhatjuk karakterünk gép által irányított változatát, ahogy helyettünk küzd (???), illetve bóklászhatunk a kriptában, ahol a különféle feloldható dolgok között esélyünk lesz némi kredit megtalálására is. A játék azonban nem túl bőkezű, ez pedig már rövid távon is képes felhúzni az embert. Az újdonságok tengerében a rendkívül korrektre sikerült gyakorló mód tanít meg életben maradni, így a hozzám hasonló amatőrök is legalább a kutyaúszás hatékonyságával haladhatnak előre. A tutorial mód kellőképpen részletes, lépésről-lépésre tanít meg minket a legalapvetőbb mozdulatokra, egészen a legelvetemültebb kombókig, de kiismerhetjük a hatékony hárítás titkait is, amit később biztosan megköszönünk majd.

Emlékszünk, hogy a klasszikus epizódokban egyes pályáknak több szintje is volt? Itt ugyan nem üthetjük át opponensünket a plafonon, de egy-egy környezeti elemet felhasználhatunk ellene, így lesz alkalmunk a másik felgyújtására, különböző felületekre szögezésére, de felvehető tárgyakkal is megbüntethetjük. Mindezzel együtt a játékmenetet egy kicsit lelassították, kombó alkalmazása nélkül csak úgy nem futhatunk vagy vetődhetünk rá a másikra, ezzel láthatóan a taktikusabb játékmenetet kívánták erősíteni, ami összességében jól is sikerült. Könnyítettek továbbá a kivégzések előhozásán, így kisebb rá az esély, hogy győzelmünk után bugyután ugrabugrálunk, míg ellenfelünk megunja és elterül. A pályák ismét elég hangulatosra sikerültek, és közel 20 van belőlük, így változatos terepekben nem szenvedünk majd hiányt. A kisebb-nagyobb újításokon túl azonban több negatívummal is találkozhatunk, néhánnyal már egyből a belépést követően, a menüben bóklászva. Azt már megszokhattuk, hogy számos funkció aktív internetkapcsolathoz kötött, ám arra nem számítottam, hogy még a jutalmazási rendszert is szerverekhez kötik majd. "Ugyan, talán barlangban élsz? Mégis hol nincs manapság internet?" Kérdezhetné, aki nem érti, hogy mi a baj a fejlesztők, illetve a kiadó hozzáállásával.

Ebből a szempontból alapvetően rossz utat járt be a sorozat, hiszen az MK9-ben még elég volt elég időt tölteni a játékkal a harcosok és alternatív kosztümök feloldásához, most pedig egy részük fizetős, vagy megszerzésük sokkal több időt és energiát igényel, amennyit illene, ezt pedig természetesen valódi pénzünk feláldozásával gyorsíthatjuk meg. Ráadásul offline üzemmódban számos menüpont inaktív, többek között a Kripta is, ahol a lootboxok várnak majd. Bizony, a jó öreg lootboxok, amik meghatározhatatlan tartalommal bírnak, és kinyírják a következetes, illetve lépcsőzetes jutalmazási rendszert. Ha valamit mindenképpen szeretnél, megveheted, amúgy sok sikert! A különféle eredményeinkért kapott krediteket egy külső nézetes mászkálós minijáték formájában költhetjük el, ahol a lootboxokon túl feladatok is várnak minket. Én ezt egy feleslegesen túlbonyolított, és igazságtalan rendszernek tartom, mivel adott esetben veszíthetünk is a megszerzett pontjainkból, ez pedig teljesen abszurd, azok után, hogy alapból is imádkozhatunk minden nyitás alkalmával. A közösség panaszai már több helyen is olvashatók, miszerint nagyon elégedetlenek ezzel az új iránnyal, és az újrahangolt játékmenet nagyon kevés vigasz, tekintve az agresszív és a közönség szempontjából indokolatlan módosításokat. Ezek alapján csak reménykedhetünk, hogy a Warner Bros. Interactive reagál a rajongók felháborodására, és hajlandó lesz felülvizsgálni az üzleti modellt, és vele együtt a nyögvenyelős és időhúzós fejlődési rendszert, ami még nem tett jót egyetlen játéknak sem.

A Mortal Kombat 11 tehát egy nagyon szórakoztató és látványos játék lett, ami ügyesen gondolta újra, az amúgy is remekül működő harcrendszerét, számos feltárható réteget nyújtva a rajongók számára. Meglepő, de így harmadjára is fel tudta dobni a kissé bugyuta történetét, tovább gördíti a mitológiát miközben megágyaz a gerincszaggató harcoknak. A karakterek, illetve az erőviszonyok alapvetően kiegyensúlyozottak, így mindenki találhat magának kedvenceket, és a kezdők sem csak húszsoros gombkombinációkkal érvényesülhetnek. Ugyanakkor ennyi év után elférnének a listán a korábban bemutatott karakterek, vagy legalább azok, akikkel a story módban szembe kerültünk. A brutális kivégzések és X-Ray mozdulatok is veszítettek kicsit a varázsukból, így ennyi év után már néha unalmassá válik, ugyanazokat a jeleneteket nézni újra és újra. Higgyétek el, egy bizonyos számú mérkőzés után, már simán átugranád ezeket, az ezredjére átszúródó koponya és kiszakadó lép párszor tényleg sokkoló volt, de nem ezredjére, viszont hajlamos megtörni a játék lendületét. A nagy egészre végül a túlbonyolított és lelassított fejlődési rendszer vet árnyékot, ahol pofátlan módon csak akkor nem véletlenszerű a jutalom, ha valós pénzzel fizetünk érte. Aki belevágna az utóbbi idők legütősebb verekedős címébe, az a STEAM-en keresztül teheti meg, ahol az alapjáték ára 60€, vagyis nagyjából 19300 Ft.

KD - PCX